Glaser Kati


Képek

Biográfia

Glaser Katalin 1983-ban született Budapesten. 2001-ben a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola festő szakán végzett. 2003-ban a MOME animációs szakán, illetve vizuális környezetkultúra és tanári szakokon is diplomát szerzett. 2007-ben az Erasmus program keretében az Athéni Képzőművészeti Egyetem grafika szakán tanult. 2009 óta a MOME-n tanít. 2001 óta számos hazai csoportos kiállításon szerepelt, 2009-ben első önálló kiállítása Vergődő kentaur címmel volt látható a Liget Galériában. Készített logókat, szpotokat, részt vett több arculattervezési projektben. 2013 óta Városi legendák című tv-sorozatát készíti, melyből  2020-ban tv-film verzió is készülhetett.

Filmográfia

Indifferens (2015) Városi legendák 1.
Fesztiválok:
- Kecskeméti Animációs Filmfesztivál 2015 / Magyarország (Verseny program)
- Animateka 2015 / Szlovénia (Verseny program)
- Magyar Filmhét 2016 / Magyarország (Verseny program)
- Tisza Mozi 2016 / Magyarország (Egyéb program)
- Mediawave 2016 / Magyarország (Verseny program)
- Zlín-i Filmfesztivál 2016 / Csehország (Panoráma program)
- Seoul Guro Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál 2016 / Dél-Korea (Verseny program)
- BAB Pozsonyi Animációs Biennálé 2016 / Szlovákia (Verseny program)
JJAJJ (2015) Városi legendák 1.
Fesztiválok:
- Kecskeméti Animációs Filmfesztivál 2015 / Magyarország (Információs program)
- Magyar Filmhét 2016 / Magyarország (Információs program)
- Tisza Mozi 2016 / Magyarország (Egyéb program)
Szeged (2015) Városi legendák 1.
Fesztiválok:
- Magyar Filmhét 2016 / Magyarország (Információs program)
- Tisza Mozi 2016 / Magyarország (Egyéb program)
- Lakiteleki Filmszemle 2018 / Magyarország (a Nemzeti Művelődési Intézet különdíja)
Ikrek (2016) Városi legendák 1.
Veronika néni (2016) Városi legendák 1.
Fesztiválok:
- KIDS FIRST! Filmfesztivál 2018 / Új-Mexikó (Verseny program)
- Drawtastic Animációs Filmfesztivál 2018 / (online) (Verseny program)
- World Film Fair 2018 / USA (Verseny program)
- Short Film Breaks 2019 / Románia (Verseny program)
Örökzöld nagypapa (2016) Városi legendák 1.
Hiányzó tv-műsorok (2016) Városi legendák 1.
Fesztiválok:
- Magyar Filmhét 2018 / Magyarország (Verseny program)
Útbaigazítás (2016) Városi legendák 1.
Fesztiválok:
- Mediawave 2017 / Magyarország (Verseny program)
Telefonbetyár (2016) Városi legendák 1.
Farsangi láz (2016) Városi legendák 1.
Nyulak és egyebek (2016) Városi legendák 1.
Aranka szerelmei (2016) Városi legendák 1.
Ez szellemes (2016) Városi legendák 1.
Fesztiválok:
- Magyar Filmhét 2018 / Magyarország (Verseny program)
- Vintage Nemzetközi Filmfesztivál 2018 / India (Verseny program)
Virágnyelv (2017)
Fesztiválok:
- Magyar Filmhét 2018 / Magyarország (Verseny program)
- Vintage Nemzetközi Filmfesztivál 2018 / India (Verseny program)
- Europanorama 2018/2019 / Szlovénia (Panoráma program)
- Festival Du Film D'animation Pour La Jeunesse 2018 / Franciaország (Információs program)
Nemezelés (2018) Városi legendák 2.
Fesztiválok:
- Friss Hús 2019 / Magyarország (Információs program)
- Mediawave 2019 (online) / Magyarország (Verseny program)
- Kecskeméti Animációs Filmfesztivál 2019 / Magyarország (Információs program)
Az emberi test (2018) Városi legendák 2.
Fesztiválok:
- Friss Hús 2019 / Magyarország (Információs program)
- Mediawave 2019 (online) / Magyarország (Verseny program)
- Kecskeméti Animációs Filmfesztivál 2019 / Magyarország (A legjobb forgatókönyv díja)
- ANIMA Córdobai Nemzetközi Animációs Fesztivál 2019 / Argentína (Tv-sorozat kategória különdíja)
- Rolan Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Filmfesztivál 2019 / Örményország (Verseny program)
- Anilogue 2019 / Magyarország (Különdíj)
- Indiai Nemzetközi Filmfesztivál 2020 / India (Verseny program)
- Cinemira Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál 2020 / Magyarország (Verseny program)
- Cartoons on the Bay 2020 / Olaszország (Pulcinella-díj a legjobb gyerekfilm sorozatnak (7-11 éves korosztály))
- Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál 2021 / Magyarország (Verseny program)
Kirándulás (2020) Városi legendák 2.
Fesztiválok:
- Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál 2021 / Magyarország (Verseny program)
Női szeszély (2020) Városi legendák 2.
Vitamin bomba (2020) Városi legendák 2.
Családi ökörség (2020) Városi legendák 2.
Fesztiválok:
- Kecskeméti Animációs Filmfesztivál 2021 / Magyarország (Legjobb televíziós sorozat 2. díj, )
Hiszti (2020) Városi legendák 2.
Legjobb munka (2020) Városi legendák 2.
Szerelem (2020) Városi legendák 2.
Azok a vad fák (2020) Városi legendák 2.
Divat szafari (2020) Városi legendák 2.
Apámról (2020)
Mini ebek és egyebek (2020) Városi legendák 2.
Családi legendák (2020)
Fesztiválok:
- Kecskeméti Animációs Filmfesztivál 2021 / Magyarország (Panoráma program)
- Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál 2021 / Magyarország (Panoráma program)
- Kinolub Nemzetközi Gyerek és Ifjúsági Filmfesztivál 2022 / Lengyelország (Verseny program)
- Magyar Mozgókép Fesztivál 2022 / Magyarország (Legjobb animációs film)
- Bujtor István Filmfesztivál 2022 / Magyarország (Animációs kategória rendezői díja)
- Cinanima 2022 / Portugália (Panoráma program)
- Anilogue 2022 / Magyarország (Panoráma program)
- Cine Paris Filmfesztivál 2022 / Franciaország (Legjobb animációs film)
- BUZZ IFF – Buzau Nemzetközi Filmfesztivál 2023 / Románia (Verseny program)
- Kosice Nemzetközi Filmfesztivál 2023 / Szlovákia (Verseny program)
A diéta (2022) Városi legendák 3.
A kosz (2022) Városi legendák 3.
Fesztiválok:
- Symbiotic Filmfesztivál 2022 / Ukrajna (Verseny program)
Balaton (2022) Városi legendák 3.
Sítúra (2022) Városi legendák 3.
Fesztiválok:
- VAFI & RAFI – Nemzetközi Gyerek és Ifjúsági Animációs Filmfesztivál 2023 / Horvátország (Verseny program)
- Kecskeméti Animációs Filmfesztivál 2023 / Magyarország (Verseny program)
- Kosice Nemzetközi Filmfesztivál 2023 / Szlovákia (Verseny program)
Zongorizmus (2023) Városi legendák 3.
Fesztiválok:
- Kecskeméti Animációs Filmfesztivál 2023 / Magyarország (TV-sorozat kategória különdíja)
Kincskereső (2023) Városi legendák 3.
Fényképek (2023) Városi legendák 3.
Különórák (2023) Városi legendák 3.
Hableány mese (2023) Városi legendák 3.
Csodahagyma (2023) Városi legendák 3.
Orrmány és olvasmány (2023) Városi legendák 3.
Az orr (2023) Városi legendák 3.

Ez az oldal cookie-kat használ. Ha az oldalon böngészik, akkor elfogadja, hogy a személyre szabott, maradéktalan minőségű tartalom érdekében az oldal cookie-k segítségét vegye igénybe. További információk Értem