Richly Zsolt (1941–2020)

A Pannónia Filmstúdió megszűnése után, 2003-tól a kecskeméti stúdió munkatársa volt. Összesen 8 filmet (Ida néni mesélKőműves KelemenKormos mesék sorozat) rendezett nálunk, de együtt dolgoztunk legutolsó munkájában a Luther Márton élete című sorozatban is, melyet az evangélikus egyház felkérésére készített.

Kevesen tudják, hogy ő volt az első rendező, aki vállalkozott arra, hogy a népművészeti motívumokat animációs filmen megjelenítse, kapcsolódva ezzel a neves elődökhöz: Lechner Ödönhöz, aki az építészetben és Kodály Zoltánhoz, aki a zenében ugyancsak alkalmazott magyar folklórelemeket.

Kísérletező művész volt, kiváló érzékkel nyúlt a színekhez. Szerzői filmjei között láthatunk példát arra, mikor 4 színre redukálta a palettát (Molnár Anna), de olyan ballada adaptációt is amit fekete-fehér képsorokkal  fogalmazott meg (Kőműves Kelemen). A Kecskemétfilm gyártásában készülő Toldi-sorozat végleges színdramaturgiájának kialakítása is az ő nevéhez fűződik.

2007-ben a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál nemzetközi zsűrijében üdvözölhettük, majd a 2017-es fesztiválon, a Luther-sorozat kapcsán rendeztünk kiállítást a film állóképeiből.

Ő volt az első magyar rendező, aki szakított a Disney-hagyományokkal. Sikerét annak köszönhette, hogy plakátszerűen fogalmazta meg a figuráit, hogy azok a gyerekek számára is jól érthetőek legyenek.

17 éven keresztül volt szoros kapcsolata a Kecskemétfilmmel. A stúdió és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem saját halottjának tekinti. Búcsúztatására február 7-én, pénteken 14 órakor kerül sor a Budavári evangélikus templomban (Bécsi kapu tér 1.), gyászistentisztelet keretében. Búcsúztatja Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök–püspöke, Fülöp József, a MOME rektora és Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm igazgatója.
 
Ez az oldal cookie-kat használ. Ha az oldalon böngészik, akkor elfogadja, hogy a személyre szabott, maradéktalan minőségű tartalom érdekében az oldal cookie-k segítségét vegye igénybe. További információk Értem