Szabó Csaba


Képek

Biográfia

1970-ben született Kiskunfélegyházán. A rendszerváltáskor Baján töltötte főiskolás éveit, majd 1991-ben Kecskeméten telepedett le. 1993-ban a Kecskeméti Rajzfilmstúdióban a Leo és Fred 2. sorozatban rendezőasszisztensi feladatokat látott el Weisz Béla rendező mellett. 2005 és 2014 között a Magyar Animáció Háza Közalapítvány kuratóriumi tagja, ez időben tevékenyen vett részt a fiatalok tájékoztatását segítő ismeretterjesztő filmek, sorozatok előkészítésében – például az Állampolgári ismeretek rajzanimációs filmsorozat pilot epizódjának forgatókönyvírója és rendezője volt. Aktív szereplője a helyi civil, kulturális és ifjúsági közéletnek. Jelenleg a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft. ifjúságfejlesztő ágazatának szakmai vezetője. Illusztrátorként, képregény-rajzolóként és karikaturistaként elsősorban fiataloknak szóló tájékoztató füzetek, kiadványok, applikációk elkészítésében működik közre. Közösségfejlesztést és európai ismereteket tanít a Károli Gáspár Református Egyetemen.

Filmográfia


Ez az oldal cookie-kat használ. Ha az oldalon böngészik, akkor elfogadja, hogy a személyre szabott, maradéktalan minőségű tartalom érdekében az oldal cookie-k segítségét vegye igénybe. További információk Értem