Haris László


Biográfia

Haris László 1943-ban született Budapesten. 13 évesen, 1956 novemberében végigjárta és fényképezte a forradalom helyszíneit. Ötven évvel később ezekből a képekből rendeztek kiállítást a Műcsarnokban, Washingtonban, Bécsben és még sok más helyen. 1968-ban szerzett gépészmérnök diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen. Bár a fényképezés, a film és általában a művészetek jobban érdekelték, mint a műszaki tudományok. Az 1969-es budapesti Szürenon kiállítást tekinti művészi pályája igazi kezdetének. Az akkor szerveződő Új Magyar Avantgarde művészeiben találta meg a leginkább inspiráló, ihlető legfontosabb társakat. A Szürenon után több, mint 10 évig csak képzőművészeti kiállításokon szerepelt fotóival. 1970-től 73-ig részt vett a Balatonboglári Kápolnatárlatokon. 1980-tól a Pannónia Filmstúdióban dolgozott, ahol megismerkedett az animációs filmkészítés technikájával és sok kitűnő művész baráttal, többek között Orosz Istvánnal is. Vele készítette a Kecskeméti Stúdióban Apokrif című filmjét 1984-ben, melyben a fotografikus és animációs ábrázolás keveredik. 1990 óta szabadúszó művész. 2020 óta az MMA elnökségének tagja. Díjai: Az Év plakátja díj (1985), Tell-díj (1997), Balogh Rudolf-díj (2001), Demeter-díj (2003) Prima díj (2017), Magyarország Érdemes Művésze (2018)

Filmográfia

Apokrif (1984)
Fesztiválok:
- Ráday SOHO FilmÉSfesztivál 2002 / Magyarország (Panoráma program)
- Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztivál 2012 / Németország (Panoráma program)
- "Kapocs ég és föld között" 2012 / Magyarország (Egyéb program)

Ez az oldal cookie-kat használ. Ha az oldalon böngészik, akkor elfogadja, hogy a személyre szabott, maradéktalan minőségű tartalom érdekében az oldal cookie-k segítségét vegye igénybe. További információk Értem