A stúdió a filmgyártás mellett évtizedek óta nagy hangsúlyt fektet a szakmai utánpótlás nevelésére. Házi tanfolyamok indításával és szakmai gyakorlóhely biztosításával teremve lehetőséget az animációs szakma iránt érdeklődő fiatal tehetségeknek tudásuk elmélyítésére.
Negyedik éve érkeznek a Partiumi Keresztény Egyetem Képzőművészet–grafika Tanszékéről nyári gyakorlatra diákok, akik az Erasmus+ program keretében saját projektjeik fejlesztésében kapnak segítséget tapasztalt munkatársainktól. A romániai diákok mellett a Kaposvári és a Soproni Egyetem művészeti karáról, a Visart Művészeti Akadémiáról és az ausztriai Hagenberg Főiskoláról is fogadtunk hallgatókat. De voltak, akik már a középiskolai tanulmányaik alatt kerestek meg minket, így a kecskeméti Református Gimnázium és a Kandó Kálmán Szakközépiskola egy-egy diákja is itt töltött néhány hetet a nyári szünetben.