Magyar Mozgókép-díjas a Családi legendák


Az egyik legfontosabb hazai filmes elismerést kapta, animációs film kategóriában, Glaser Kati rendezése a Magyar Mozgókép Fesztiválon. A díjakról a Magyar Filmakadémia tagjai döntöttek, akik titkos szavazás útján tették le voksukat a Családi legendák mellett.

A rendező első mozifilmjének alapját a 2014 óta készülő, eddig két évadból álló Városi legendák sorozat adja, melyet bájos-humoros kerettörténetekkel, a Nádasberczy család históriáival egészítettek ki az alkotók. A sorozat már több rangos elismerést is magáénak tudhat, legutóbb az európai gyerekfilmes tartalmak legnagyobb mustráján, az olasz Cartoons on the Bay-en díjazták.

Az idén második alkalommal – június 19–22 között – megrendezett Magyar Mozgókép Fesztivál (korábban Magyar Filmszemle, Magyar Filmhét majd Magyar Mozgóképszemle) a Nemzeti Filmintézet és a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program közös szervezésében valósult meg.

A díjak mellett örömhír, hogy készülhet a sorozat harmadik évada, ugyanis újabb 13 epizód kapott gyártási támogatást a Nemzeti Filmintézettől. Az új szériát sem kerülik majd el az abszurd történetek: lesz szó a békéscsabai zongoristáról, aki egyébként egy tisztességes kéményseprő; kiderül, hogyan változtatta gulyáslevessé Mózes a Nílust, és mi köze ennek a Balatonhoz; vagy miért nem tud Ancsi a kerámia szakkörön életnagyságú bálnát készíteni.

 
Ez az oldal cookie-kat használ. Ha az oldalon böngészik, akkor elfogadja, hogy a személyre szabott, maradéktalan minőségű tartalom érdekében az oldal cookie-k segítségét vegye igénybe. További információk Értem