Kecskeméti összeállítás a Budapesti Klasszikus Film Maratonon


Szeptember 13–18. között ismét megrendezésre kerül a restaurált filmek fesztiválja Budapesten a Nemzeti Filmintézet szervezésében. A programokat 9 tematikus blokk köré szervezték, melynek része az egykori Pannónia Filmstúdió 65. évfordulójának apropóján összeállított animációs film szekció is.
„A magyar animáció a 60-as évek eleje óta közel 30 éven át a magyar kultúra egyik első számú exportcikke volt. Az 1989-es rendszerváltozásig a kelet-európai animációs alkotók sorban nyerték el a fontosabb díjakat a világ fesztiváljain. Az animációs film a keleti blokk tagállamaiban a nagy presztízsű élőszereplős film mellett kevésbé állt a cenzorok tekintetének kereszttüzében. A budapesti Pannónia Filmstúdió a nyolcvanas évek elejére Európa egyik legnagyobb animációs műhelyévé nőtte ki magát. 1973 és 1989 között összesen 23 egész estés animációs mozi- és tévéfilmet gyártott a stúdió. A létszám ekkorra már közel 300 főre duzzadt, a budapesti központ mellett Kecskeméten és Pécsett alakult meg a Pannónia két vidéki rajzfilm-műtereme. A fesztiválon látható válogatás a magyar animáció aranykora, a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek, valamint a Kecskemétfilm Stúdió nemzetközi fesztiváldíjakat nyert rövidfilmjeiből szemezget.”

A Kecskemétfilmtől két blokkot is láthat a közönség:

Szeptember 17. vasárnap, 13.30, Toldi nagyterem
Válogatás a Kecskemétfilm sikereiből
Az éjszaka csodái, 1982, 8'
Majd a tisztáson, 1982, 8'
Mujkalo Zlotari, 1983, 8'
Apokrif, 1984, 2'
Hogyan kerül Eszter az asztalra? 1986, 10'
Western, 1989, 2'
Húsvéti anzix, 1989, 2'
Éjszakai kultúrtörténeti hadgyakorlat, 1992, 7'
Zöldfa utca 66. 1992, 7'
Mielőtt, 2005, 4'
Jegyzőkönyv – Mansfeld Péter emlékére, 2006, 6'
Dűne, 2020, 4’

Szeptember 18. hétfő, 11.15, Toldi nagyterem
Leo és Fred, avagy igaz történetek két jó barátról
(magyar animációs mesefilm, 1987, r: Tóth Pál, 65’)



(forrás: nfi/budapesti-kasszikus-film-maraton-2022)

 
Ez az oldal cookie-kat használ. Ha az oldalon böngészik, akkor elfogadja, hogy a személyre szabott, maradéktalan minőségű tartalom érdekében az oldal cookie-k segítségét vegye igénybe. További információk Értem